INTIM SZFÉRA - ÍGY TARTSD A HATÁROKAT!

Egy edző a sport segítségével fejleszti az emberek testi, lelki és mentális fittségét. Segítőként elkerülhetetlen, hogy megismerje vendégei problémáit, ezért sokszor előkerül határtartás és az intim szféra kérdése. Éppen ezért tudnunk kell, miként óvhatjuk meg saját intim szféránkat. A lelki egészség megőrzése szempontjából ez kulcsfontosságú kérdés. A témában Keresztes-Bolla Anita mentálhigiénés szakember, női mentor, művészetterápiás coach adott útmutatást.


Mennyire fontos szétválasztani a munkát és a magánéletet? Mennyire vonhatja, vagy inkább mennyire érdemes bevonnia egy edzőnek saját baráti körét, esetleg családtagjait a klientúrába?


Azt szokás mondani, hogy érdemes minden esetben szétválasztani a munkát és magánéletet, de akkor mi újság például a családi vállalkozásokkal? Valójában olyan ez, mint a pénz. Nem a pénz a rossz, csak mi emberek nem tanultunk meg vele tudatosan, jól bánni. Ugyanez a helyzet a munka és magánélet összeházasításával. Meg kell tanulnunk vele jól bánni, azaz ismerni az erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit, veszélyeit.



Ha az edzői munkafolyamat kerete megvan, akkor van mihez odafordulni, mire hivatkozni nehézség esetén, s akkor nem egy lehetséges együttműködésre kell nemet mondanunk. Így nem kell egymástól örökre elválnunk, hanem csak jól kell tudnunk tartani a kereteket és ügyesen kell tudnunk lavírozni az együttműködés és az önérvényesítés között.


Nagyon sokféle segítő kapcsolat van. Lényegében mindenki segítő, aki emberekkel foglalkozik és a fejlődésükért, javukért tesz. Edző, tanár, orvos, ápoló, pszichológus, mentálhigiénés szakember, coach. A kérdés mindig az, hogy a saját határainkat ismerjük-e, jól vagyunk-e magunkkal segítőként, mert akkor lényegében nem akadály edzőként a baráti kör, családtagok bevonása sem. Amennyiben meg tudjuk tartani jól a szerepeinket és akár éles váltásra is képesek vagyunk, amikor dolgozunk, akkor ez lesz az iránymutató magatartás mindenki számára, amit követni fognak.


Edzőként tudni kell, hogy kivel, hogy viselkedek, kit, mennyire engedek közel magamhoz, kivel, mennyire fontos a kapcsolatom az edzőteremben és az edzőtermen túl. Amikor ezt tisztáztam magamban, akkor azt is tudni fogom, hogy mikor mit kell tegyek annak érdekében, hogy saját határaimat is tartsam, illetve a szeretteimé se sérüljenek.


Fontos megemlíteni a fizetség kérdését, hiszen ez is a határokhoz tartozik. Fizető klientúrát szeretteinkből ne építsünk, ott tényleg szerepkonfúzió léphet fel rövid úton. Viszont, ha anyagi hozzájárulás nélkül vonjuk be őket munkánkba, ami még számukra is jót tesz, valójában ajándékot adunk nekik. Érdemes így elszámolni önmagunkon belül ezzel a kérdéssel.


Mi a helyzet fordított esetben? Amikor a vendég akar közelebb kerülni az edzőjéhez? Beleférhet-e ez egy kvázi munkakapcsolatba?


A kapcsolatok természetesen alakulnak ki, mindig van egy természetes lüktetésük. Az edző mindig saját maga dönti el, mint ahogy bárki, hogy kit enged közelebb magához, s kit nem. Érdemes azonban edzőként tartani a szerephatárokat, s, idővel kialakulhat egy közelebbi viszony, azzal, akivel ez kölcsönös, viszont ott pedig az előző pontban tárgyalt éles váltás képességére is szükség lesz. Az edzőknek, mint ahogy senkinek, nem kötelességük mélyebb kapcsolat létrehozása vendégeivel. Szabadon döntheti el, kit enged közelebb és kit nem. Nagyon fontos a jó önreflexió is, hogy az edző képes-e megtartani a szerepei közötti váltást egy adott személy esetén.


Olyan mintha a határok be nem tartása edző és vendég között, egyfajta időzített bomba lenne, ami előbb-utóbb felrobbanhat. Lehetséges, hogy azért okoz ez konfliktusokat, mert az edző kiesik a szerepéből és már nem lesz hiteles a vendégei számára?


Minden esetben nagyon fontosak a letisztázott keretek, amit edző és vendég is tudnak. Jó esetben működik a kapcsolat magától is, de az, hogy egy kliens meddig ’jöhet’, azt a segítőnek, ez esetben az edzőnek kell szabályoznia. Ez rajta múlik. Letisztázott keretek például a kapcsolatfelvétel helye, ideje, formája, az edző elérhetőségének tisztázása, mikor, meddig elérhető stb. Ismét fontos megemlítenem, hogy minden embernek más határtartási igényei vannak. Van, akinek több fér bele és van, akinek kevesebb. Amennyiben a nem-et mondás szelíden, kedvesen, a keretekre hivatkozva meg tud történni az edző részéről, akkor az onnantól már nem az edző felelőssége.


Más a helyzet akkor, ha esetleg a vendég eltűnik, vagy ne adj Isten a komplett vendégkör felbomlik. Ott feltételezem, hogy más probléma is adódott már a háttérben, bár nagy valószínűséggel szerepkonfúzióval és határátlépéssel indult. A szerepből csak úgy tudunk kiesni, ha mi önmagunkról megfeledkezünk, mint segítő.


Ez egy folyamatos kiegyensúlyozó tevékenység, hiszen egyszerre vagyunk segítők és emberek. Így vagyunk hitelesek és önmagunkhoz hűek. Játszhat a tanár a diákkal, de aztán fegyelmet is kell tudnia tartani. Ezt úgy lehet elérni, ha emberként minél jobban állunk magunkban, minél stabilabb a személyiségünk, és nem tud más, - kliens, vendég, diák - megingatni önmagunkban, bárhogy is próbálkozik.


Alapesetben az edző hitelességét és megítélését nem befolyásolja, ha emberként is megmutatkozik. Attól ő valójában sebezhetőbbé válik, azonban egyúttal emberibbé is. Edzőtől függ, hogy vállalja-e ezt a kockázatot. Amennyiben közvetlenebb módon van jelen vendégköre életében, akkor neki a saját érzelmi világára és terhelhetőségére halmozottan oda kell figyelnie, hogy megtartsa a belső egyensúlyát. Neki kell tudnia szabályozni, mennyi időt, energiát és figyelmet ad oda klienseinek, mert tény, hogy az önszabályozás képességét nem várhatja el vendégeitől.


Hogyan lehet megtartani az egészséges határt edző és vendég között?


Edzőként, segítőként egy minél stabilabb, harmonikusabb énképpel. Minél jobban vagyunk önmagunkkal, annál kevésbé tudnak megingatni mások a döntéseinkben. Az egészséges határ megtartása egy egészséges énnel kezdődik. Rogers, humanisztikus pszichológus ugyanezt, a teljesen működő személyiségként írja le. Tudni kell segítőként is jól ismerni saját személyiségünk korlátait, igényeit és szükségleteit. Amennyiben ezekkel tisztában vagyunk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy egy kapcsolatban mit bírunk el és mit nem. Innentől kezdve szabályozni is tudjuk azt.


Milyen határokat érdemes felállítani, ha nem szeretnénk bevonni a vendéget az intim szféránkba?


Minden ember egyedi, így határigényei is azok. Sajnos erre nincs recept. Egyéni önismereti munkával, az edző rájöhet, hogy kit, meddig szeretne engedni a klientúráján belül. Lesznek számára kedvesebb, s természetszerűleg kevésbé kedves vendégek. Egy edzőnek sem, úgy, ahogy senkinek sem kötelessége mindenki szeretetét elnyernie.


Mindenki elsősorban a munkáját végzi és edzői szerepében áll helyt. Természetesen az emberi kapcsolódás valamilyen szinten így is, úgy is megjelenik a munkafolyamatban, de ahogy korábban említettem, azt az edző saját igényei és önismerete szerint tudja szabályozni.


Mik azok a jelek, amikor már érdemes jelezni a határokat?


Azt tudni kell, hogy a legtöbb ember addig ’terjeszkedik’, amíg a másik határaiba nem ütközik, illetve amennyi a saját erőforrásának a határa. Ez egy természetes folyamat, így működik minden az életben, a fizikában, a természetben. A jel mindig az, ami érzelmeinket megmozgatja. Ezek lehetnek pozitív és negatív érzelmek. Attól függően számít, hogy melyik, hogy edzőként mit határoztunk: idővel nem kizárt valakivel a baráti kapcsolat vagy inkább senkit sem engedek közel.


Ha azt érezzük, hogy nekünk egy kliens közeledése már sok, akkor kedvesen elutasítjuk, nem-et mondunk az ő kapcsolódási igényére, de legalábbis mederben tartjuk. Esetlegesen újra tisztázzuk vele, hogy hol és mikor vagyunk elérhetőek és szeretettel várjuk a következő alkalomra. Az önmagában stabil ember, nem tartozik magyarázattal, nem tartozik felelősséggel a másik ember érzelmeiért. Minden ember önmagáért felel. Ezt nagyon fontos megtanulnia mindenkinek, de leginkább azoknak, akik emberekkel foglalkoznak.


Mi a teendő akkor, ha a vendég érezhetően szeretné átvenné az irányítást, és megpróbálja a többi vendéget maga mellé állítani az edzővel szemben? Általában ez nem szemtől szembe történik, mégis lehetnek erre utaló jelek. Mik ezek?


Ha ilyesmi előfordul és érezhetően közösségi ügy is lesz már belőle, akkor az edző jól teszi, ha egy olyan alkalommal, ahol mindenki jelen van, tisztázza a tisztázatlan helyzetet, illetve udvariasan, kedvesen a keretfeltételeket is újra ismerteti, amik számára, a jó edzői működéshez és a munkafolyamat szempontjából fontosak. Jel sok minden lehet, ezt az edző maga látja, érzi.


Ilyen lehet például mikor érzi, hogy a vendégek viselkedésében diszharmónia, zavartság, feszültség és/vagy bizalmatlanság lép fel az ő irányába. Ekkor érdemes a nyílt, egyenes, őszinte beszédhez folyamodni. Az edző vezető. Minden esetben példát mutat. Probléma esetén beleáll a helyzetbe, s a másikat partnerként kezelve megoldásra törekszik, miközben saját igényeit sem szorítja háttérbe.


Sokszor mondják, hogy az edző egy kicsit pszichológus is, mert annyi történetet hallgat meg munkája kapcsán. Ez fontos is, hiszen enélkül nem fogja tudni mennyire terhelhető a vendége, milyen állapotban jön el az edzésre. Az edző valójában mégsem pszichológus, hiszen az egy külön szakma. Hogy tudja az edző elkerülni azt, hogy érzelmileg bevonódjon ezekbe a történetekbe és objektív maradjon?


Érdemes minden edzőnek átgondolnia munkássága elején, hogy milyen keretekkel vág bele a vezetői szerepbe. Számára mi fér bele és mi nem. S aztán érdemes időről időre elővenni ezt a listát, mert a szerint, ahogy az ő személyisége is változik, változnak korlátai, szükségletei, igényei. Mindemellett a legerősebb páncél az erős önismeret és az egészséges érzelmi élet. Ezt fejleszteni szükséges, mert mindenki, szereptől, státusztól függetlenül hoz családi mintázatai szerint olyan lenyomatokat, sémákat, melyek, ha nem kellőképpen ismertek, tudatosak a számára akkor átveszik felette az irányítást.


Objektívnek maradni teljes mértékben szinte lehetetlen és irreális elvárás is magunktól. Az érzelmi bevonódás, ember lévén természetszerűleg megtörténik mindannyiunkkal. Jobban is tesszük, mert, ha nem tennénk, még a végén elgondolkozhatnánk, hogy enyhe szociopata hajlammal rendelkezünk-e. Az viszont nem mindegy, hogy milyen mértékben vonódunk be mások történetébe. Cipeljük-e haza ügyfelünk problémáját, meg akarjuk-e oldani helyette, gondolkodunk-e helyette, lelomboz-e tartósan élettörténete.


Ehhez kell az önismeret és egy magas önbecsülés, ami pontosan tisztában van azzal, hogy amit teszünk elég, ami a feladatkörünkbe tartozik megtettük, a többi a másik dolga. Önmagunkon kívül- bármily nehéz is -, senkit nem menthetünk meg.


Hogyan kezelje az edző az őt érő indokolatlannak tűnő, adott esetben projekcióból, vagy félelmekből fakadó támadásokat, ellentmondásokat? Mit tehet saját mentális egészségének megőrzése érdekében?


Csak ismételni tudom önmagam. Mikor az edző személyiségében stabil, érzelmileg egészségesnek mondható, akkor elég csak tudnia, hogy az adott támadás, az projekció, így nem veszi magára, s helyén tudja kezelni azt. Képes a szeretetteli kommunikációra, mert pontosan tudja, hogy meddig az övé a probléma, s ki a valódi problémagazda. Ezt mindig fontos tudnunk. Nevezetesen azt, hogy adott probléma meddig a miénk, s meddig terjed a felelősségünk.


Pontosan addig, amíg mi a saját hatókörünkön belül mindent megtettünk és a kellő önreflexiót elvégeztük, ha kellett elnézést is kértünk. Rendkívül fontos tétel, ahogy Mihalec Gábor pszichológus is beszél az érzelmileg egészséges emberről, hogy az érzelmileg egészséges ember képes feloldani a sérelmeit és szabályozni az érzelmeit.


A saját mentális egészség megőrzése érdekében mindenképpen az önismereti utat javaslom kivétel nélkül mindenkinek, illetve a szupervíziót, ami szintén aranyat ér a segítők életében. Fontos szakmán belül, szakmabeliekkel időről időre átbeszélni eseteket, amivel a ’nem vagyok egyedül’, ’meg vagyok értve’, ’nem is csináltam rosszul’ – érzései helyet kaphatnak. Minden szakmán belül létszükséglet egy szupervíziós csoport létrehozása, ami által a kiégés is elkerülhető.


Hogyan tarthatja a határokat egy edző úgy, hogy közben ne veszítse el a vendégét és a munkájába se fáradjon bele, ne égjen ki?


Az élet realitásai közé tartozik, ahogy Pál Feri katolikus pap és mentálhigiénés szakember is hangsúlyozza, hogy az önmagunkért kiállás, saját határaink meghúzása nem mindenkit fog megtartani magunk mellett. Természetes jelenség, hogy lesz olyan vendég, akinek a mi határaink nem fognak tetszeni és ellenérzést fog belőle kiváltani. Ekkor edzőként vállalni kell, viselni kell annak a terhét, hogy valakit elveszíthetünk.


Itt ismét a személyiség érettségéhez fordulnék, azaz minél jobban jól vagyunk saját magunkkal, minél kevésbé jellemez az érzelmi túlterheltség, a megfelelni akarás vágya, annál könnyebben tudunk elengedni embereket az életünkből és elfogadni, hogy adott kapcsolatban annyi volt. Fontos ez a lelki szabadság és az is, hogy nehezebb eseteit minden segítő kibeszélje. Ezt lehet szupervízióban vagy egyéni önismereti folyamatban. A kiégést így meg lehet előzni.


Mit tehetünk, akkor ha már van egy kiéleződő konfliktus? Visszafordítható a folyamat?


Ahogy korábban írtam az edző,vezető, példát mutat, beleáll a konfliktusba, ha ő személyesen érintett. Minden konfliktus visszafordítható és egy lehetőség a kapcsolat fejlődésére. A konfliktushelyzet érdekellentétek megnyilvánulása. Építő kimenetele attól függ, hogy az edző, milyen mértékű konfliktustűrésre képes, s milyen mértékben képes hideg fejjel, meleg szívvel jelen lenni egy kiélezett helyzetben. Ehhez sok mentális és lelki gyakorlás szükséges.


Nem akarok unalmas lenni, de önismeret kell hozzá és fejlett érzelmi intelligencia. Tudnom kell edzőként szabályozni az érzelmeimet, indulataimat és józanul látni a tényeket, a realitást, hogy emberként tudjak jelen lenni a helyzetben, leginkább ember tudjak maradni. Emberként jelen lenni egy konfliktushelyzetben pedig azt jelenti, hogy elfogadom a másikat, az ő érzelmeit és nem kérdőjelezem meg azokat. Ez mindig az első lépés. Ebből az együttérzésből, megértésből tudunk továbblépni közös megoldás felé.


Fontos, a konfliktusrendezés mindig kettőn áll és sohasem egy ember terhe. A kölcsönös elfogadás, odafordulás szükséges a konstruktív megoldáshoz. Ha ez nincs meg, bármennyire is nehéz, de el kell fogadnunk, hogy a másik nem nyitott egy olyan megoldásra, ami mindkettőnk számára építő, kielégítő lehet.


Forrás: edzokepzes.hu


Keresztes-Bolla Anita

Mentálhigiénés szakember, művészetterápiás coach, női mentor, párkapcsolati tanácsadó, klímanagykövet


coaching, párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés szakember, lifestyle coach, önismeret, Alkotó Királynők, házassági tanácsadás, önismereti csoportok, önfejlesztés, életviteli tanácsadás, párkapcsolati coach, művészetterápia, ReconnAction



8 megtekintés0 hozzászólás