Megfutottam a saját köreimet és még mindig jó sok út áll én előttem is. Azért vállaltam ezt a szolgálatot, mert látom és tapasztalom, hogy életeket ment, és, hogy ez a szakma létszükséglet a mai kor emberének.

Valójában de jó lenne, ha nem lenne rám szükség és nem is lenne szükség a segítő szakemberekre, hanem működő, boldog, érzelmileg egészséges családok, barátságok, párkapcsolatok, kollegiális viszonyok, közösségek vennének körül bennünket; csak úgy maguktól.

Az ember természeténél fogva közösségi lény, kapcsolatokból áll az életünk. Ma azonban ritkán élünk közösségekben, ma alig van ép, harmonikusan működő család, amire folyamatosan számíthatunk és ritkák az olyan mély barátságok is, ahol legmélyebb titkainkról beszélhetünk, legbensőbb érzéseinket megoszthatjuk. Ma egy nőnek nagyon nehezen akad segítsége miután szült. Manapság egyedül maradunk a problémáinkkal, temérdeknyi –több embert igénylő feladatunkkal és elkezdődik az őrület.

Azt hisszük csak mi szakadunk bele a mindennapokba, hisz valójában nem igazán tudjuk mi történik máshol, a falakon belül. Elszeparálva éljük az életünket, abban a hitben, hogy csak nekünk nehéz az élet, hiszen a Facebook posztok arról árulkodnak, hogy mindenki másnak milyen könnyen megy.

Legtöbben az önelfogadás hiányát éljük, hogy valamilyennek folyamatosan lennünk kell, ahhoz, hogy szeressenek és úton útfélen elvárásokkal, mások ítéleteivel találkozunk.

Mi az én célom?

Nekem az a célom a munkámmal, hogy akár egyéni, akár párkapcsolati, akár csoportos folyamatokra jönnek hozzám, mindenki átélhesse azt az elfogadást, amire mindig is vágyott. Hogy nem kell semmilyennek sem lennie, lehet önmaga, lehet sebezhető, tökéletlen, esendő, hibázhat, érezhet és gondolhat bármit, nem ítélem el. És a csoda az, hogy ebben a légkörben egyszer csak megszületik a felszabadulás, leesnek a láncok, álarcok, a gátlások, a megfelelések, a szerepek és megjelenik az önegyüttérzés, önelfogadás, önbizalom. Megszületik egy olyan ember, aki mindig is szerettél volna lenni. Önazonossá válsz.

Nálam nem tanácsokat kapsz, hanem közös munkával kihozzuk belőled a legjobbat. Nem fogom megmondani neked a tutit, hogy hogyan csináld, arra neked kell rájöjj, ellenben sokat segítek benne. Teljesen rád hangolódva találjuk meg a személyes, egyedi, egyéni válaszaidat, megoldásaidat. Ez egy támogató folyamat, ahol sokszor nagyon mélyre megyünk, miközben a felelősség közös. Te is, én is ugyanannyit teszünk bele a közös munkába, a te folyamatodba, hogy az életed igazán olyan lehessen, amire vágysz, amit megérdemelsz.

Amiben a segítségedre tudok lenni:

ha úgy érzed, életed megrekedt és életvezetési tanácsra van szükséged
ha szeretnéd elsajátítani az őszinte, szeretetalapú kommunikációt a kapcsolataidban
ha mély és igaz kapcsolatokra vágysz
ha rendeznéd a kapcsolataidat magad körül (szülők, testvér, párkapcsolat, főnök, munkatárs…)
ha keresed az igaz társad és egy jól működő párkapcsolatot építenél
ha nőiségedben szeretnél fejlődni
ha gyászt, válást, szakítást szeretnél feldolgozni
ha megcsalás, hűtlenség, bizalomvesztés miatt rekedt meg a kapcsolatod
ha a megbocsátás, bocsánatkérés okoz nehézséget
ha unod már, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket futod az életedben

Játszunk!

Egy 1-től 10-es skálán mennyire vagy elégedett az életeddel?

Légy kérlek nagyon őszinte magadhoz. Az számít, hogy hogyan érzed magad nap, mint nap a bőrödben, az teremti a mád és a holnapod.

Mindegy mit mutatunk kívülre, az élet lényege, hogy közben belül hogy érezzük magunkat. Az betegít meg, vagy az képes arra is, hogy meggyógyítson, felszabadítson.

És, ha nem legalább 9-es, akkor tenned kell azért, hogy egyre jobban érezd magad a saját életedben, mert helyetted senki sem fog lépni, helyetted senki nem lesz boldog.

Személy szerint én azért tartom magam hiteles segítőnek, mert több évnyi önismereti folyamat áll mögöttem és mindmáig fejlesztem önmagamat egyéni és csoportos folyamatokban.

Vállalom, hogy úton járó vagyok, vállalom a sebezhetőségemet, hibáimat,kudarcaimat, emberi mivoltomat, hogy neked is segíthessek igazán önmagaddá válni.

Ekkortájt tehát elindultam egy új úton, a jungi individualizáció útján. El kezdtem újraépíteni a személyiségem, az életem. Ehhez nagyban hozzájárult 24 évesen indult párkapcsolatom, mára már férjemmel, Robival.

Tizenegy év van köztünk. A párkapcsolat erős tükröt mutatott nekem. Mint a törpe, aki először veszi észre a tükörben, hogy ő valójában ’csak’ egy törpe és nem ugyanolyan ember, mint a többi; s meg szakad a szíve a valóságtól.

Rá kellett jönnöm, hogy a kép, ami a fejemben van magamról, a jó szándék, amit képviselek a világban, nem mindig összehangolt azzal a viselkedéssel, amit a külvilág látott belőlem. Hiába akartam a világot megmenteni,ha közben pl. a csalódottságomat dühvel, indulattal reagáltam le.

Fordítani kellett viselkedésmen, így személyiségemen is.

KAPCSOLAT

Rólam

Miért pont velem járd a saját önismereti utadat?

15 évesen azt éreztem, szeretnék a lelkemről, az érzelmeimről, az életről úgy igazán többet tudni. Imádtam az idézeteket, életbölcsességeket. Az iskolapad ezt nem tette lehetővé, ezért egy női csoportba kezdtem el járni, ahol nálamnál 15-20-30 évvel idősebb nők voltak. Beszélgettek, meghallgatták egymást, engem is befogadtak, úgy éreztem egy vagyok közülük. Ez új volt nekem. Jó volt köztük lenni, azt éreztem befogadottá váltam a felnőtt női társadalomba végre, amit a saját család nem igazán tett lehetővé. Keresztanyám mindig azt mondta: ’ Ó, te nem értheted ezt, gyerek vagy még!’

Megtörténtek az első szerelmek, szerelmi csalódások, szülői ház elhagyása, Győrből Pestre költözés, majd a következő mérföldkő szüleim házasságának válsága volt, mikor 19 voltam. Házassági mediátor szerepét töltöttem be köztük, így telt el egy év vagy több. Nem is emlékszem pontosan. Magammal nem igazán törődtem, a saját életem nem számított akkoriban, pont mikor elsősorban azt kellett volna építsem.

Közben azért megpróbáltam keresni a helyem a világban. Iskolák, egyetemek, önkéntes munkák következtek, de mindenhol idegennek éreztem magam. Egy időre be is szippantott a spirituális ezotéria, mint a legtöbb útkeresőt. Az összetartozás és egység gondolatával könnyen behálózott, de aztán rájöttem viszonylag gyorsan, hogy ezt legtöbben csak mondják ott, de valójában közel, s távol nem élik azt, amiről beszélnek.

24 éves voltam, mikor el kezdtem kijózanodni, de az volt a legnehezebb 3 évem. Felvételt nyertem Miskolcra és ott kulturális antropológusként végeztem, ami el kezdett lehozni a földre, hogy ismét két lábbal álljak rajta, s közben mindaz, amit addig hittem magamról, személyiségemről, viselkedésemről, szétesett. Addigi világom darabokra hullott szét. Nehéz időszak volt, erősen depresszív. Sokszor jutott akkoriban eszembe, minek is vagyok? Bár ne lennék. A halál gondolata sokszor a megkönnyebbülés érzését hozta magával.

Át kellett éljem azt, amit Descartes javasol minden halandónak és ami Jung elméletének is a része. Kétségbe vonódott a személyiségem, 24 éves koromig felépített, vélt identitásom. Rájöttem, hogy az, akinek hiszem magam, nem is én vagyok igazán, csak egy családi, társadalmi és kulturális csomagból összetákolt valaki, aki bizonytalan és folyton fél. Fél, hiszen egy álarc mögé bújva, szerepszemélyiséget élve az ember csak félhet. Mikor lepleződöm le? Ha kiderül, hogy milyen ember is vagyok valójában, vajon szeretni fognak úgy is? Szerethető leszek akkor is, ha olyan életet élek, ami igazán én vagyok?

Szerethető az, aki vagyok?

A 26 éves korom előtt megjárt hókuszpókuszokat (családállítás, spirituális választerápia, különböző dobszertartások, elvonulások, szeretet meditációk, fénymeditációk, ikerláng tréningek, mindenféle spiri workshopok-iskolák-tanok stb. stb.) nem sorolom az önismeretben eltöltött óráim közé. Ezek az élmények kedvesek, de csak részben, apránként járulnak hozzá a valós önismerethez, nem adnak magunkról tiszta, valós, reális képet. Legfőképpen nincs esélyünk szembetalálkozni a saját viselkedésünkkel miközben ezek bármelyikén részt veszünk. Ezen módszerek, bár sokszor akár mélyek és megérintőek lehetnek, csak simogatnak, a felszínen tartanak, valós szembenézés nagyon ritkán történik önmagunkkal. (S, ha történik is, akkor sincs a legtöbb esetben lehetőség feldolgozásra. Ezért nagyon fontos, hogy olyan módszereket válasszunk ezen az úton, ahol utána is kísér bennünket szakember vagy csoport és feldolgozhatóak a tudattalanból feljött tartalmak. Ne legyen a csomag nagyobb, mint amekkora már amúgyis.)

S bár világ életemben gyakoroltam az önreflexiót, és lehet azt mondani, hogy egy folyamatos önismereti utat jártam és járok, a valódi munka önmagamon, hogy az érzékenységemet, érzelmeimet kellő mederbe tereljem és jól funkcionáló, egészségesen működő személyiség, nő legyek, igazán 28 évesen kezdődött, mikor a Semmelweis Egyetem, Mentálhigiénés szakember képzését és a Lelki Egészségvédő Alapítvány – Művészetterapeuta képzéseit elkezdtem.

Ekkor kerültem olyan önismereti csoportokba, melyek által egyrészt megtapasztaltam a teljes körű elfogadást, a sebezhetőségemet és akkor kaptam képet legmélyebben megbúvó sémáimról, újra és újra ismétlődő viselkedésmintáimról. A pszichodráma csoportmunka, a segítő beszélgetések, az egyéni és párkapcsolati terápiába járás, a művészetterápiás csoportmunka, s közben az ezeken megélt élményeim visszafordítása a mindennapjaimba, kapcsolataimba, párkapcsolatomba elindítottak a valódi énképem felépítésének útján, sallangok és önáltatás mentesen. Visszaszereztem hitemet az életemben, önmagamban és felépült a szégyen és megfelelésmentes önbizalmam.

Nagyot lendített még a nőiségemmel, a női énemmel való munka, melyet igazán, mélységeiben 2019-ben kezdtem el párkapcsolati válság, hűtlenség hatására. Ilyen az ember; a legtöbbször krízisek kellenek ahhoz, hogy lépjünk egy nagyobbat önmagunkért.

Dóra Gyula és felesége Nagy Ágnes kidolgoztak egy nőket támogató programot a ’Hogyan szelídítsünk férfit?’ workshopot – ahol a szimbólumok, Nap és Hold, Király és Királynő segítségével közel kerülünk a férfiak gondolkodásmódjának megértéséhez és közben újrakapcsolódunk rég elfeledett nőiségünkhöz is. Azóta járok hozzájuk és ismétlem át folyamatosan azt a zsigeri, esszenciális női tudást, amely mindannyiunkban benne van, csak újra fel kell ébresztenünk, újra kell kapcsolódnunk hozzá. Ennek hatására hoztam létre az Alkotó Királynők-nőket támogató önismereti csoportomat is, ahol női minőségünk újraélése és újratanulása történik.

Dióhéjban ez a múlt adja ma a szakmai hitelességemet, s az, hogy továbbra is elhivatottan a fejlődés és énem kiteljesedésének útját járom. Folyamatosan veszek részt különféle szakmai képzéseken, továbbképzéseken.

Végzettségeim:

2018- 2020 Mentálhigiénés szakember - Semmelweis Egyetem

2020 Prepare/Enrich párkapcsolati tanácsadó – Dr. Mihalec Gábornál

2018-2020 Művészetterápiás foglalkoztató – Lelki Egészségvédő Alapítvány

2017 Dúla – MODULE – Magyarországi Dúlák Egyesülete

2013 - 2016 Kulturális antropológus – Miskolci Egyetem

2012 Life Coach – Pro Bona Coaching Center

---------------------------------------------------------------------------

2018 Klímanagykövet - Climate Reality - Berlin

Láthatod, ugyanolyan ember vagyok, mint te vagy bárki más. Nem tartom magamat, se többre, se jobbra, csak mert segítő hivatást választottam. Sőt, annál nagyobb alázattal tanulok magamról és hitelesítem újra és újra önmagam, önmagam és a világ számára.

Keress bizalommal bármilyen témában, bármilyen céllal. Hidd el, mindenre van megoldás.

Szeretettel,

Anita