A képpé váló karácsony


A minap írószerboltban jártam és kezembe akadt egy-két karácsonyi üdvözlőkártya. Néztem a borítójukon lévő képeket és az idő megállt nekem. Átjárt a melegség és egy gondolat.

Mikor kezünkbe veszünk egy karácsonyi képeslapot –azt a régi havas fajtát-, valami melegség járja át a szívünket. Ezeken a képeken gyermekkori emlékeinkkel vagy vágyálmainkkal találkozhatunk.

Ezek a képek elhoznak valamit abból a világból, amire mindannyian vágyunk. Valamit abból az elfogadó, meghitt, békés világból, ami mindannyiunk szíve vágya. Olyan idilli, hogy szinte azonnal beleköltöznénk azokba a képekbe. Valamelyiknek a hófödte utcáira látogatnánk el, ahol lépéseinket a hó ropogása kíséri, valamelyiken együtt korcsolyáznánk a tó befagyott jegén a cilindert viselő úriemberrel és szerelmesével, valamelyiknek pedig a házikójába látogatnánk el, s talán abba a leginkább.


Talán az ígéri a legtöbbet, a legtöbb szívet feltöltő meleget, az igaz otthont. Aranysárga fényt szóró ablakaival, a kandalló füstjét eregető kéménnyel, szinte érezzük, hogy odabent a házban sül a karácsonyi kalács és sajátságos fűszeres illat kavarog a levegőben. Szorgos kezek karácsonyfát díszítenek, a gyerekek összekacagva játszanak, s mikor a család egymásra pillant, szemeikben ott a meghittség, a béke, az egymás iránt érzett szeretet. A jelenlévők újra meg újra átölelik egymást. Az asztalon arany gyertyatartó áll, lágy, pislákoló fényű gyertyákkal. A sarokban egy aranysárga szőrű kutya szunyókál. A levegőben vibrál a szeretet, az izgalom és az öröm. A szívek csendesek, tiszták és békések. Nagyon biztonságos itt lenni. Talán sosem mennénk el innen, ha tehetnénk. Őriznénk, ezt a képet ameddig csak lehet.

Egyet biztosan tehetünk, megteremthetjük a saját békés ünnepünket, s azon túl békés otthonunkat.

A természeti évkörben a tél elcsendesedésre, lelassulásra invitál bennünket. Pihenő időszak ez, miközben a passzivitásban is érlelődnek, növekednek a dolgok. Télen a külső természet dermedt, téli álmát alussza. A tél a belső világunk felé nyitja meg a kapukat.


A tél ugyanakkor nagy egyesítő is, az ellentétek integrálásának szimbóluma, összekapcsolja a fényt és az árnyékot, a tudatot és a tudattalant. A fény és a sötétség, valamint az ég és a föld kapcsolatát a legteljesebben karácsony ünnepe jeleníti meg.

Ebben az adventi csendben születhetnek meg azok az álmaink, amik szívünk legmélyének igazán fontosak.


Advent tehát a bennünk lévő új lehetőségekre való várakozás ideje, s így részben az előző időszaktól, előző önazonosságunktól való búcsúzás időszaka is. Az ünneppel emlékezeti hidat építünk saját múltunkba, történeteink felé. Ez a megpihenés, visszapillantás, erőgyűjtés időpontja is.


„Amíg ember él, szükség lesz ünnepekre. Ha az életet utazáshoz hasonlítjuk, ezek a megállók. Jó, ha az embert várják az állomásokon. Ha nem, akkor is legalább önmagával kénytelen találkozni. Szembenézni. Erre valók az ünnepek…” /Tüskés Tibor/

Áldott ünnepvárást kívánok, s azt, hogy váljék képpé bennünk a fény, s legyen karácsony minden nap a szívünkben!


Szeretettel,


54 megtekintés0 hozzászólás

Lépjünk kapcsolatba

Feliratkozom Hírlevélre

© 2020 by Keresztes-Bolla Anita

  • Facebook
  • YouTube